"...ma is láttam az állomáson.Pont ugyanúgy,mint minden reggel.Én mentem a suliba,ő meg felszállt a vonatára,de előtte még odaintett nekem egy sziát.Míg láttam,hogy megy a peronon,úgy tettem mintha tudomást sem vennék róla...pont úgy,mintha már csak egy barátot látnék benne.De tudtam,hogy ott megy és engem néz,hogy mikor köszönhet már nekem.Nekem meg csak dobogott a szívem,és tudtam,hogy ez a nap is jó lesz.Csak hát akkor megszólalt a fejemben egy belső hang ami azt mondta:Héj,csajszi...attól még,hogy te szereted nem fogja megkérni a kezed.Pedig én annyira nem értem...régen sokat beszélgettünk és szeretett...aztán valahogy minden mese lett.És ez az egész...olyan ideális mint a nagy könyvben...ő egy évvel idősebb,pont annyival magasabb nálam mint amennyire kell,és az ő haja szőke az enyém meg barna.Teljes mértékben összeillünk...leszámítva a tényt-az illúziót lerombolva-,hogy mi csak 'barátok' vagyunk..."