"Soha nem értettem az embereket… annyi és annyi kis öröm lapul a szív mélyén… és mindig csak a fájdalmat látjuk egymásban. Ha valami rossz történik már rögtön meg akarunk halni, és amikor ezeken túllépünk, rájövünk, hogy mégis érdemes élni. Embertársainkat kihasználjuk, és nem vesszük észre rajtuk, hogy nekik is problémájuk van… és csak egy ölelő kézre lenne szükségük… ilyen az ember… és mégis van olyan, aki mindig nyel… nyeli a másik problémáit… a fájdalmait… és ő nem kap ebből vissza semmi együttérzést… amikor majd ő elveszik a világból, minden egyes önző ember észreveszi, hogy kitéptek a szívéből egy darabot… de későn döbben rá. "