"Sokszor féltem kimondani mit érzek.Még most is félek.Remeg a toll a kezembe,úgy írom e sorokat.Bár egyszerű ember voltam,se túl magas,se túl alacsony.Csak úgy voltam.És úgy éreztem az a legtöbb amit tehetek,hogy beléd szeretek.Aztán csak vártam,hogy majd mikor mondhatnám el neked.Tudod,az a bizonyos megfelelő pillanat.Teltek napok.Neked újabb barátnőd lett én újra sírtam.Kezdtem feladni.Nem tudtam,hogy mondhatnám el neked,hogy szükséged van rám és ,hogy én vagyok az a nagy Ő és hogy ezt honnan tudom,ne kérdezd.Én csak tudom,hogy nélküled nem ugyanaz a lány lennék.Újabb hetek,hónapok,évek teltek el.És én nem tudom mit kezdhetnék.És azt se tudom hogy jutottam idáig és,hogy miért és mi okból.Csak ültem,maxra tekertem a zenét...már nem érzek."