Az élet útvesztő hálójába csúsztam bele megint,mint ahogy általában mindig.Azt hiszem az élet nem igen ér sok mindent,ha nincs melletted valaki,akit nem szívesen hagynál itt.És az élet úgy tönkre tud tenni minket.Igazából szerintem így az élet egy érdekbarát,mert ha jó fej vagyok meg jól érzem magam mindig olyan kedves,mikor meg rosszul csak még jobban ront a helyzeten.Furcsa belátásaim vannak,nem igaz?Talán inkább kiszámítható vagyok,vagy inkább kiszámíthatóan kiszámíthatatlan.Csak úgy mint,amennyire tökéletesen tökéletlen vagyok.

Most nem rég keltem..vagyis már 8-kor mert úgy volt,hogy sok a tanulni valóm meg minden,de aztán átnéztem és nem olyan vészes,úgyhogy gondoltam felugrok gépre egy pár órát irogatni,aztán majd délután megtanulok,aztán meg megyek énekelni.

Ha ma már nem leszek,kaptok most egy idézetet:)

"Kikopott szürke falak között ülve,
magányosan magamelé nézve.
Gondolatok cikáznak fejemben,
s csak a múlt gyötör még lelkemben.
Fájdalas múlt, amit már magammögött hagytam,
mégis fájnak az érzések,
amiket egy napon talán elfelejtek."