Fáradt vagyok én már ehhez.Pedig még úgy "fiatal" mégis olyan öregnek érzem magam.Egyszerűen belefáradtam abba,hogy folyton azt hajkurásszam,hogy most éppen kivel,mikor és hol vagy.Fárasztó folytonos GPS-est játszani.És aztán mindig elhatározni,hogy most aztán tényleg leszokok rólad,egyszerűen a cselekvés,hogy ezt alkalmazzam és feldolgozzam...na már az kész katasztrófa.Mert aztán muszáj feladnom mikor találkozunk.Nem tudok úgy tenni,hogy nem szeretlek amikor ezerszer a fejedhez vágnám.És aztán meg abban is elfáradok,hogy hazudnom kell neked.Amikor kérdezed,hogy jól vagyok e én természetesen igent mondok és mosolygok.Mert lehet abban a pillanatban nem hazudok,hisz amikor veled vagyok...arra a boldogságomra nincs kifejezés.De amikor nem...lassan elhalnak a szerveim,majd a szívem az utolsó és tudom,hogyha már a szívem is feladja ezt a harcot ellened,akkor az utolsó dobbanással megüzenem:örökre szeretlek.